20. fejezet

Becsengettem. Kicsit izgultam, hogy mit fognak szólni a szüleim, ha meglátnak hisz bejelentés nélkül nem szoktam csak úgy hazalátogatni.

Apa nyitott ajtót.

- Tiffany? – lepődött meg

A nevem hallatára anya is megjelent.

- Tiffany? Te… hogy kerülsz ide?

Nem szóltam semmit csak megöleltem őket és zokogásba törtem ki.

- Kislányom ne sírj! Mi a baj? – kérdezte anya

- Menjünk be és elmondom. – sírtam

Apa behozta a bőröndjeimet, amíg én levetkőztem.

- Gyere, ülj le! – vezetett be anya a nappaliba, közben apa is csatlakozott hozzánk

- Vége! Mindennek vége.

- Ezt hogy érted Tiff? – kérdezte anya

- Tudtam! Mondtam én hogy ő nem egy álszent gyerek. – mérgelődött apa

- Apa! Nem Yoseob volt. Tudjátok a volt barátom Márk, ő az oka mindennek. Nyilvánosságra hozta a kapcsolatunkat. A főnök ezt megtudta és kirúgott minket.

- És te hogy-hogy hazajöttél? Volt szíved ott hagyni Yoseob-ot?

- Muszáj volt, mert nem tudom elviselni, hogy miattam utálják őt a rajongók és úgy gondoltam, hogy így mind a kettőnknek jobb lesz.

- Megértelek. –ölelt meg anya

- Ha nem haragszotok, most felmegyek a szobámba.

- Persze menj csak.

Felvittem a cuccaim, leraktam őket és rádőltem az ágyra. Még minden ugyanúgy van a szobában, mint mikor elmentem.  A plafont kémleltem és gondolkodtam.

Vajon mit csinálhatnak most a fiúk? Biztos dolgoznak, mint mindig, remélem, nem hajszolják túl magukat. Omo, nagyon hiányoznak főleg Yoseob. Ez így nem lesz jó, mindig csak rájuk gondolok.

Annyira elgondolkodtam, hogy elnyomott az álom.

„- Most elviszlek valahová. – fogta meg a kezem

- Oppa, hova megyünk?

- Majd meglátod, csak gyere! – mosolygott rám

- Hát jó.

Elindultunk. Kézen fogva sétáltunk a városban. Nagyon boldog voltam, hogy itt volt velem. Az egész egy álomnak tűnt.

- Megérkeztünk. – állt meg

- Egy parkba? – lepődtem meg

- Igen. Mindig eljövök ide, ha egyedül akarok, lenni vagy csak kikapcsolódásra vágyom. Ez egy különleges hely a számomra, mert már kiskorom óta ismerem ezt a helyet és neked is meg akartam mutatni.

Körbenéztem és az egész tele volt színes virágokkal és fákkal, amik kellemes illattal töltötték meg a levegőt.

- Yoseob ez gyönyörű.”

Felébredtem. Egyből Yoseob jutott az eszembe.

- Oppa – kezdtem el sírni – Hiányzol. – suttogtam magam elé

- Tiffany erősnek kell lenned. Felejtsd el őt bármennyire is fáj. Ha sírsz, azzal nem oldódik meg semmi. – bíztattam magam

Feltápászkodtam, majd megmostam az arcom a fürdőben és lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Anyáék ott ültek a nappaliban és beszélgettek.

- Kislányom minden rendben? – kérdezte apa aggódva

- Ühüm- bólogattam – Amúgy elhatároztam, keresek munkát, hogy eltereljem a gondolataimat róla, és hogy ne üljek egész nap itthon.

- Biztos vagy benne? Nem kéne még egy pár napot itthon maradnod?

 - Nem anya. Dolgozni akarok.

- Te tudod kislányom. Tedd azt, amit jónak látsz.

- Megyek is és keresek a neten valamit. – mentem fel

Bekapcsoltam a laptopom és kutakodni kezdtem. Írtam is Luna-nak egy SMS-t hogy jöjjön fel Skype-ra. Pár perc múlva jelzett is a gépem.

- Na, szia!

- Szia! Épp álláshirdetéseket nézek és találtam is egyet. Egy közeli kávézóban pultost és pincért keresnek. Mit szólsz hozzá? Jelentkezzünk?

- Hát nem is tudom. Nem gondolod, hogy ez még túl korai újra munkába állni?

- Figyelj, nekem muszáj valamit csinálnom, mert itthon a semmittevéstől megőrülök, és legalább akkor elterelem a gondolataimat Róla.

- Végül is igazad. Jó, menjünk. Mianhae, mennem kell.

- Azért a koreai még megmaradt. – kacsintottam rá – Szia.

- Szia.

Úgy döntöttem felhívom őket.

- Jó napot! A pultos és pincérállás iránt érdeklődnék. Szabadok még?

- Természetesen. Esetleg holnap megbeszélhetnénk!?

- Persze. Hányra mehetnénk?

- Délelőtt 10 órára várom akkor.

- Köszönöm. Visszahall.

Miután lebeszéltem az állásinterjút, elmentem letusoltam, majd lefeküdtem aludni.