22. fejezet VÉGE

Lassacskán eltelt három hónap, mióta otthagytam Koreát és Yoseob-ot. Hiába telt el ennyi idő, még mindig iszonyatosan hiányzik. Mi nem úgy szakítottunk, és nem azért mert nem szerettünk egymást, hanem azért mert a helyzet ezt kívánta. Nagyon nehéz nélküle. Minden nap gondolok rá és a fiúkra, hogy vajon mit csinálhatnak most? Nem betegek e?

Hazaérve a munkából, nem várt meglepetés fogadott otthon. Már az előszobából hallottam a beszélgetést.

- Szóval vendégünk van. – gondoltam magamban

Miután levettem a kabátomat és a cipőmet, bementem a nappaliba.

- Sziasz…tok.

Ahogy megláttam az illetőt, aki anyáékkal beszélget, ledöbbentem. Szóhoz sem jutottam, csak álltam ott egy helybe, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de nem nagyon ment, ahogy Őt néztem. Ő is ugyanúgy csak engem nézett. Mikor sikerült felfognom, hogy tényleg ő van itt, átkapcsoltam koreaira.

- Yoseob! – csak ennyit tudtam kinyögni

Odasiettem hozzá, a nyakába borultam és elkezdtem sírni. Ő csak még jobban ölelt magához. Olyan jó volt újra érezni az illatát az ölelését.

- De szép a fiatal szerelem. – mondta anya

Miután mind a ketten megnyugodtunk, hogy újra látjuk egymást eltávolodtam tőle, hogy megtörölhessem a könnyes szemem.

- Anya, ha nem gond, felmennénk beszélgetni. – mondtam anyáéknak

- Persze, menjetek csak.

- Gyere, fogtam meg Yoseob kezét.

Bementünk a szobámba, majd mindketten leültünk az ágyamra.

- Én kérdezek – tartottam fel a mutatóujjam – 1. Hogy kerülsz ide?

- Eljöttem hozzád.

- 2. Miért vagy itt?

- Azért hogy mondjak valami fontosat.

- Hát akkor az elég fontos lehet, hogy ha Koreából elutaztál Magyarországra csak azért, hogy személyesen közölj velem valamit. Nem lett volna egyszerűbb felhívnod?

- De igen, de az nem telefontéma. Látni akarom az arcod, hogy mit szólsz rá.

- Na, ki vele, miért vagy itt?

- Szóval, mivel nagyon hiányzol nekem és a többieknek is, ezért megbeszéltem a főnökkel, hogy ha azt akarja, hogy boldog legyek akkor engednie kell a kapcsolatunkat. A média nem érdekes. Most ahogy böngésztem a neten sok támogató üzenetet kaptunk. Sokan örülnek nekünk az utálókkal meg nem kell foglalkozni. Úgyhogy azt szeretném, ha visszajönnél velem Koreába.

- Ez most kicsit sok infó volt. – néztem magam elé

- Azt akarom, hogy gyere velem vissza.

- Jó, de a cégnél már nem dolgozhatok.

- Az legyen a legkisebb gond. Majd szerzünk neked munkát.

- Megyek. – habozás nélkül rávágtam

- Én vagyok a világ legboldogabb embere. – ölelt meg - Szeretlek.

- Én is. – csókoltam meg

Olyan jó volt újra érezni a csókját, érezni, hogy még mindig ugyanúgy szeret.

- Mikor indulunk? – kérdeztem

- Most. Gyorsan pakolj össze, még elérhetjük a 8 órás gépet.

- Oké, de akkor segíts.

Gyorsan berámoltunk mindent a bőröndökbe és levágtattunk az emeletről. A szüleim kicsit furán néztek rám, mikor meglátták a bőröndöket.

- Anya, apa megbeszéltük a dolgokat Yoseob-al és úgy döntöttem, hogy kiköltözöm hozzá Koreába, de természetesen néha haza fogok jönni, meglátogatni titeket.

- Jól van, menjetek csak. – mosolyogtak ránk

Yoseob megbökött, hogy jó lenne kicsit sietni.

- Akkor mi most mennénk. Nagyon fogtok hiányozni. – öleltem meg őket

- Gyere ide fiam. – szólt apa Yoseob-nak és ő is odajött, őt is megölelték

- Vigyázzatok magatokra! – mondtam anyáéknak – Sziasztok!

Jött értünk egy taxi, ami kivitt a reptérre. Felszálltunk a gépünkre és Yoseob odavezetett Lunáékhoz.

- Ti is? – lepődtem meg, majd leültem Luna mellé

~1 hónap múlva~

Minden visszatért a régi kerékvágásba. Mivel Lunával már nem dolgozhatunk a cégnél ezért új munkahelyet kellett keresnünk. Egy modellügynökségnél kaptunk állást. Nem akartunk mind a ketten más helyre jelentkezni, mert szinte kiskorunk óta ismerjük egymást és elválaszthatatlan barátnők lettünk.

 A Beast többi tagja is nagyon örül, hogy visszamentünk. Mióta új állásom van, már nem a fiúkkal élek, hanem Yoseob-al közösen vettünk egy lakást nem messze a Beast dormjától és Lunáéktól sem, ugyanis ők is elköltöztek. Így ha csak beszélgetni szeretnénk egy jót vagy együtt pizzázni, nem kell messzire mennünk.

Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen kedves aranyos figyelmes srác lesz a barátom, mint Yoseob. Nagyon hálás vagyok a sorsnak hogy összehozott vele.